Már biztosan hallottatok róla, hogy idén 10 éves lesz a BKF és erre a különleges alkalomra fergeteges programokkal várunk titeket. Többek között jelentkezhettek a superheroes tehetségkutató versenyre, amely kiváló alkalom arra, hogy megmutassátok, mit tudtok, legyen az éneklés, tánc, palacsintasütés, bukfenc vagy bármi, amiben úgy érzitek, jók vagytok! Ismét lesz foci a fiúk (és focis lányok) nagy örömére, de ellátogathattok a digitális vidámparkba is, ahol több érdekes játékot próbálhattok ki. Emellett, talán kevesen tudják, hogy aznap lesz az Esélyegyenlőség világnapja is, amelynek alkalmából sok érdekes programmal készülünk nektek. Végül – de nem utolsó sorban – pedig várunk mindenkit szeretettel a Csajos sátorban, ahol mindent megtaláltok, amire egy lánynak/nőnek szüksége van. Itt a programokat négy területre osztottuk fel, amelyekről az alábbiakban olvashatsz.
Szépség
Itt minden eszköz adott, hogy ellenállhatatlanná varázsoljanak: fodrászat, smink, körömápolás, hennás testfestés. Szakértőinkhez előzetesen tudtok majd időpontot kérni a helyszínen és a jelentkezők közül kisorsolunk egy szerencsést, aki teljes átalakuláson mehet keresztül, majd fotósunk készít róla egy „Ilyen volt – ilyen lett” sorozatot, amelyet utólag digitális formában eljutattunk hozzá.
Divat
Stylist segítségével megtudhatod, mi áll neked a legjobban, mi a legelőnyösebb viselet számodra, amely kiemeli alkatod előnyeit, és melyek azok a ruhadarabok, kiegészítők, amiket érdemes elkerülnöd. Ezen kívül fotósunk kamerája dokumentálja majd a szépülés folyamatát és a végeredményt (a képek később elérhetőek lesznek természetesen mindenki számára).
EgészségNem csak a külső, a belső is nagyon fontos, hiszen nem csak frizuránkra, sminkünkre, körmeinkre érdemes odafigyelni, hanem a táplálkozásra, mozgásra is. Szakértőnket a helyes táplálkozásról, vitaminokról, táplálék-kiegészítőkről kérdezheted bizalommal!
Továbbá gondoltunk a lelki egyensúlyra is, hiszen az is nagyban hozzájárul az egészséges életmódhoz, így szakértőnket, Nagy Erikát kérdezheted párkapcsolati problémákkal kapcsolatban. A Modern kori kerítőnő hasznos tanácsokkal és furfangos tippekkel, trükkökkel lát el, ha problémád lenne a pasikkal, vagy ha egyszerűen csak kedved van egy jót csevegni a témáról.
CSÜMPVagyis CSÜtörtöki Művész Piac. Kézműves tárgyakat, egyedi kiegészítőket és ékszereket vehetsz az új frizurádhoz, sminkedhez vagy egyszerűen csak ajándékba barátodnak/barátnődnek. A vásár kínálatában többek között szerepel majd egyedi, kézzel készített, divatos bizsukollekció (több tervezőtől is), de ha kedved lenne elkészíteni saját ékszeredet, erre is lesz lehetőség az ékszersarokban, ahol pillanatok alatt elkészül saját tervezésű, egyedi fülbevalód, medálod, karkötőd az általad kiválasztott alapanyagokból.
A programok még bővülhetnek, de mindenről időben tájékoztatunk majd itt, a blogon illetve a facebook-on. Ha kedvet kaptál a Csajos sátorhoz, vagy bármely másik programhoz, figyeld a facebook-on a BKF 10-et, itt kérdezz tőlünk, lájkolj és gyere el május 5-én! A délutáni programok után pedig fergeteges tűzijátékkal és afterpartival várunk!
Mi ott leszünk ;)
Utolsó kommentek