Tudtad, hogy a turizmusból származó árbevételek 2/3-át a vendéglátásban realizálják? Ezért is született meg a döntés a gasztronómia szakirány elindításáról, ami az elhelyezkedési lehetőségeknek igen széles spektrumát kínálja. A szakirányon végzettek a vendéglátás szinte minden szintjén elhelyezkedhetnek. Lehetsz pincér, üzletvezető, üzletvezető-helyettes, éttermi csúcsvezető, sőt, akár saját üzletet is nyithatsz. És hogy miben más, mint egy OKJ-s képzés? Itt nem csak a gyakorlati ismereteket sajátíthatod el, hanem azokat az elméleti ismereteket is, melyekkel a vendéglátás közép- és felsővezetői pozícióit töltheted be. Az ételkészítés és a felszolgálás gyakorlati ismeretei mellett megismerkedhetsz a rendezvények szervezésének és a közösségi étkeztetésnek a legapróbb részleteivel és elsajátíthatod a közép– és felsővezetői szinten elvárt műszaki, élelmiszerbiztonsági, hulladékkezelési és protokoll ismereteket.
A szakirányon olyan neves gyakorló szakemberek tanítanak, akik már az oktatásban is szereztek tapasztalatokat, vizsgáztatnak, zsűrizni járnak. Ezen kívül a Főiskola célja, hogy minél több olyan szakembert hívjon meg oktatni, akik egy-egy területnek elismert specialistái.
Ha attól félsz, hogy nem tudsz a végzettségednek megfelelő szakmában elhelyezkedni, íme néhány adat, ami talán eloszlatja a kétségeidet: Ma Magyarországon a turizmusban körül-belül 160 ezer ember dolgozik. Ebből a szállodákban 22 ezer, a szálláshelyeken összesen 34 ezer, utazási irodákban és idegenvezetőként 5000-5000 fő. Kiszámoltad mennyi maradt? Nem, nem tévedsz. A vendéglátásban jelenleg körül-belül 94 ezer fő dolgozik. Ami a külföldi munkavállalást illeti, elmondhatjuk, hogy ezzel a végzettséggel és megfelelő nyelvtudással külföldön is könnyedén boldogulni tudsz majd a szakmában.
Ha úgy érzed, érdekel a vendéglátás, szeretsz emberekkel foglalkozni, megvan benned a szakmához szükséges emberismeret, empátia, kitartás és türelem, a gasztronómia a Te szakirányod!
A diplomában szereplő végzettség megnevezése: Közgazdász turizmus-vendéglátás szakon, Gasztronómia szakirányon Szakirány vezető: Hadnagy János Minimum létszám: 35 fő Maximum létszám: 50 fő |
Utolsó kommentek