Bár a zenész szlengben hétköznapinak számít e mondat, van bárki, aki ezt rajtuk kívül érti? Nos mi, digitális bevándorlók is gyakran érezzük magunkat kívülállónak, amikor a digitális bennszülöttektől azt halljuk, hogy ezt most áplódolom a szájtra de előbb megkérdem a webgazdit, hogy dózolják-e. (Mi van?)
Jó ideig a blog is egy ilyen rejtély volt számomra, annak ellenére, hogy ismertem a szót, sőt eredeti verzióját, a weblogot is, és azt is tudtam, hogy vannak bloggerek. Eddig azonban a kommunikáció egyéb vívmányaival voltam elfoglalva, és még csak pár napja jutottam el odáig, hogy elültessek egy kis padlizsánt a fészbukon (hála érte kedvenc BKF-es hallgatóimnak, bár most már a farmville-es szájber szenvedélybetegség jelei kezdenek rajtam mutatkozni). Lehet, hogy így leszek a bloggal is?
Mindenesetre, amikor megkértek, hogy időnként írjak a BKF induló blogjára, először is a digitális bevándorlók ilyenkor megszokott szorongásán kellett úrrá lennem. Egy kicsit olyan érzés volt, mint amikor először ültem le egy multiedit szerkesztő elé (valószínűleg még egy másik életben), hogy számítógépet használó diákjaimnak végre ne írógépen készült, indigóval sokszorosított szöveget vigyek be az angol órára. Apropó, van még valaki, aki emlékszik az indigóra, vagy tudja, hogy kellett stencilezni? Vagy, hogy mi az a kazettás magnó és mi volt a pick up a lemezjátszón? Hát én meg arra próbálok folyamatosan rájönni, hogy mi az a HOAX-PROXY-FAKE-ADMIN-POSTCAD-LOL-AVATAR… blablabla. Ez igazi hősies küzdelem a fekete-fehérben közvetített lolka-bolkán-varázsceruzán meg süsün-vukon-vízipókon szocializálódott generáció tagjainak.
Bár talán nem vagyunk teljesen elveszett nemzedék, hiszen ha mást nem is, magát a változást megszoktuk és elfogadtuk. Ma már mi is használjuk a jutyubot és a videát (az órán is), és nézünk 3D-s szinemákat is. Sőt, felnőtt a kattints nagyi nemzedék is (nekik is van már nevük, ők a digitális menekültek), így 50 éves házasok ma azon veszekednek, hogy ki üljön a laptop elé, apukám pedig épp a Bulgáriában készült 1978-as diákat digitalizálja.
E digitális paradicsomban egyébként a tanároknak viszonylag könnyű dolga van, mert egyszerűen megkérdezhetik a diákoktól, hogy mi is az a spam vagy épp a twitter. A nyelvtanároknak pedig hivatalból kötelessége az ilyesmit tudni, hiszen a nyelv – különösen az angol – épp oly gyorsan változik, ahogy a technika. Így nem lehetetlen, hogy egyszer majd én is követem rektor úr példáját, és ahelyett, hogy itt hosszasan csiripelnék, küldök egy tvítet, akarom mondani tweet-et.
A tweet már csak azért is izgalmas számomra, mert tavaly az American Dialect Society megválasztotta az év szavának, és ezzel bekerült a szótárakba is, annak ellenére, hogy igen fiatal képződményről van szó. A tweet illetve a twitter 2006-ban született, és Magyarországon is nagyon hamar elkezdték használni. Sokkal gyorsabban, mint például a Big Mac-et, amelyik 1970-ben nyerte el ugyanezt a címet, de mi csak a 80-as évek végén hallottunk róla először. A tweet hallatán be kellett ismernem, hogy fogalmam sincs, mit is jelent pontosan, és igazából – bár naponta használom – a google jelentését sem tudom. Van neki egyáltalán? Tehát fogtam magam, és meggugliztam.
Nem tartott sokáig kideríteni, hogy bármilyen zseniális volt is Larry Page és Sergey Brin, a Google két alapítója, helyesírásban nem voltak a csúcson. Ugyanis a cég bejegyzésekor rosszul betűzték le a névadó googol szót, és azóta az egész világ a googol helyett google-t használ, mi meg guglizunk. Mentségükre legyen mondva, a googol sem gyakran használt szó, ugyanis a 10-es szám századik hatványát jelenti, így nem sokszor írjuk le (számjegyekkel elég hosszú lenne), és különösebb matematikai jelentősége sincsen.
Ennek ellenére, a google lett az évtized szava (egyébként az ugyancsak esélyes blogot megelőzve), jelezve a jövő nemzedékeinek, mivel voltunk leginkább elfoglalva 2000 és 2010 között. Legalábbis azok, akik számos jelölt közül kiválasztják az év, évtized vagy évszázad szavát, úgy vélik a híres történelmi fotókhoz vagy meghatározó eseményekhez hasonlóan egy-egy szó is lényegében ragadja meg azt, ami az embereket az adott korban leginkább érdekelte, sokkolta vagy tette boldoggá (1921-ben például a chips, 1947-ben a bikini és 2001-ben az önálló kifejezéssé vált 9/11). E szavak listáját böngészve nyilvánvaló, hogy nincs új a nap alatt: az embereket most is a fegyverek, az ételek, az erotika, a szépség, no meg a politika és a technika nyűgözi le.
És ami még érdekesebb, e szavak pontosan megmutatják, hogyan alakulnak át mindennapjaink, emberi kapcsolataink, életünk minősége és sebessége. Például valószínűleg azért guglizunk, mert lusták vagyunk kimondani azt, hogy beírom a google keresőprogramba. Hiszen a google egy főnév, ezért nem is lehetne google-özni. Arra nem is gondolok, hogy lusták vagyunk erre valami kreatív magyar változatot kitalálni. Bár az is elképzelhető, hogy a Vészhelyzetet angolul néző közönség áldásos tevékenységének köszönhetően kerülnek e szavak ilyen formában a magyar nyelvbe. Ha a tweet népszerűsége továbbra is ilyen meredeken emelkedik (2010-ben eddig 4 milliárd tweet-et küldtek szét az emberek), lehet, hogy hamarosan tvítelni vagy tvitterelni fogunk?
Még érzékletesebb az Oxford American Dictionary szerkesztősége által (mert itt is nagy ám a verseny) az év szavának kikiáltott „to unfriend” ige, ami azt jelenti, hogy barátainkat töröljük ismerőseink közül valamelyik közösségi oldalon, mert neheztelünk rájuk. Szívből remélem, e szó nem fog elterjedni nálunk, ha mégis, akkor legalább találjuk ki együtt, hogy mondhatnánk ezt egy szóval magyarul (csak ne ánfrendeljünk, mert ez vetekedne az internetes oldalakon mostanában egyre gyakrabban látható lájkolással).
Aztán vannak olyan szavak is, amik teljesen feleslegesek, még az angolban is. Minek kellene külön szó arra, hogy valaki képes meghívás nélkül is bejutni a Fehér Házba (to salahi), és nem tűnik túl sikeres vállalkozásnak slow media-nak nevezni a nyomtatott sajtót. A swine flu-ról viszont az derült ki, hogy sértette a sertéstenyésztők érzékenységét, így száműzték, mint politikailag nem korrekt kifejezést, maradt tehát a H1N1, de szerencsére nem ez lett az évtized szava. Vicces az is, hogy ma már az elhunyt celebeknek is külön szó dukál (talán mert némelyikük jövedelme nagyobb, mint élő társaiké?). A kifejezés nem más, mint a deleb, azaz dead celeb. Nálunk sajnos még nem divat a funemployed sem, az a munkanélküli, akik gond nélkül élvezi édes mindennapjait. A sort még sokáig lehetne folytatni, de ehelyett inkább feldobom a labdát: ki tudja, mit jelent az, hogy intexticated, sexting és choice mother, illetve a szerintem szintén felesleges, de vicces smirting? Jó lenne tudni, első ránézésre érzékelhető-e a szavak jelentése, és érdemes-e magyar megfelelőjük kitalálásával vesződni. Aki pedig érti a címadó zenész szlenget, annak külön gratulálok, megérdemli, hogy a Twitterati tagja legyen. Legközelebb pedig talán arról, hogyan reformálta meg Barack Obama az angol nyelvet…
Utolsó kommentek